Tillmann J. A.: Európa nem kötelező! Avagy: az iszlám és a tények

Gerhes-m    Gerhes Gábor munkája                                                                                                                                      Érvek és tények itt nincsenek…   

                                                                                                                                       Varró Szilvia:  Geert Wilders filmjéről,

M Nar XX/14

A tények, mint tudjuk, makacs dolgok. Tényekről azt állítani, hogy nincsenek, több mint badarság. Ha valaki például azt állítja, hogy Fitna című filmben nincsenek tények, az nem egyszerűen a magasabb mentális megismerőképesség hiányának adja bizonyságát. A film ugyanis nagyrészt dokumentum-felvételeket tartalmaz, közismert és kevésbé ismert eseményekről. (Propagandisztikusan, nem vitás, de hogy “a totalisztikus rendszerekre jellemző módon tenné, az megintcsak a józan ítélőképpesség teljes hiányára utal.) Meggyőződni ezek tény-szerűségéről persze az állításaim ellenőrzésével lehetne, azaz meg kellene nézni kockáról-kockára a filmet. Csakhogy nem lehet! Ugyanis már a második helyről kényszerültek levenni az üzemeltetők (vélhetően nem akármilyen fenyegetések hatására), miközben a szerverek világszerte szép számban teszik hozzáférhetővé különféle ember-féleségeknek népek és személyek elleni – halálig menő! – erőszakra buzdító felhívásait. (E sorok szerzőjét is javasolják sokadmagával együtt a Dunába helyezni.) Jóllehet ebben a filmben senki nem buzdít a muzulmánok elleni erőszakra. Annál inkább követelnek halált a dokumentum-felvételeken látható “igazhitűek” a magunkfajta gyaurokra – noch dazu Európa kellős közepén!

A film eltűn(tetés)ének ténye persze nem része a filmbéli tényeknek. A tények azonban nem elszigetelt tények; a tények hálózatot alkotnak, és ez a hálózat képez alapot tényszerűségük megítéléséhez, miként érvényes értelmezéséhez is.

Úgy tűnik, a szólásszabadság terén a

kettős mérce

alkalmazása az iszlám javára már bevett gyakorlattá kezd válni. Nemrég Robert Redeker filozófusnak, a Sartre alapította, nem kifejezetten szélsőjobbik szellemű Les Temps modernes egyik szerkesztőjének kellett „illegalitásba” menekülnie, miután egy lapban észrevételezett néhány, a muzulmánok európai jelenlétével összefüggő problémát. De nemcsak a sajtószabadság, hanem a művészi szabadság értelmezése is egyre inkább hasonló. Az utóbbi években – még jócskán az ún. karikatúraháború előtt – kurátorok és hivatalnokok számos esetben cenzúrázták az alkotók szabadságát az “igazhitűek” esetleges érzékenységére hivatkozva. Így például a nemzetközi mezőnyben is díjakkal méltányolt Gregor Schneider német művész Málevics Fekete négyzetétől isnpirált nagyméretű kubusának kiállítását először a 2005-ben a Velencei biennálé, majd 2006-ban a berlini Hamburger Bahnhofon akadályozták meg arra hivatkozva, hogy a Málevicsben kevéssé művelt muszlimokat esetleg a mekkai meteoritra fogja emlékeztetni.

Ez a kifinomult érzékenység azért is érdekes, mert más vallásokkal szemben egyáltalán nem látszik létezni. Keresztény vagy a zsidó jelképeket akár szarban és húgyban is ki lehet állítani, amint azt – anno a budapesti MEO-ban is látható –  Piss Christ címet viselő és vizeletben ázó tárgyat mutató műremek példája is mutatta. Az ilyen kvalitásos munkák – néhány akaratlanul is hirdetéshátszéllé váló fundamentalistától és klerikustól eltekintve – kevés vihart kavarnak; lévén hogy művészi önértékükön kerülnek mérlegre, ahol is nem sokat nyomnak a latban. (Az Örökkévaló– Áldassék neve! –, akárcsak egyszülött Fia – Dícsértessék! – pedig, képletesen szólván, de képben maradva, mondhatni szarik rá, hogy némely tévelygő mire használja képességeit.)

Így aztán elkerülhetetlenül felvetődik a kérdés:

Miért is van ez így?

Mint minden vallással, így az iszlámmal kapcsolatos problematika értelmezése is a felvilágosodással kezdődik. Pontosabban a felvilágosodás szellemiségével és vallásellenes propagandájával. Vallásellenessége nem általános, hanem keresztényellenes. Amit főként az egyház(ak) korabeli hatalmi helyzete és korrupciója vált ki. És némileg érthető is, kivált mai, hason tünetei és fejleményei láttán. Neal Stephenson remek scifijének (Snow Crash, Bp., 2006.) alábbi részleténél pontosabban ezt aligha lehet összefoglalni (legföljebb a százalékot vitatnám, de magam sem mennék 10 fölé!): “Ami a legtöbb keresztény egyházban történik, annak 99 százalékban semmi köze a valódi valláshoz. Az intelligens embereknek ez előbb-utóbb feltűnik, és arra a következtetésre jutnak, hogy mind a 100 százalék szarság, ezért kapcsolódik össze az emberek fejében az ateizmus az intelligenciával.”

A Felvilágosodás azonban – önképével ellentétben – korántsem nélkülözi a vallásosságot. Élénken gyakorolja Ész istennőbe vetett hitét (minek keretében a Francia forradalom alatt szobrot állítottak és oltárt emeltek neki!); hisz a Természetben, az Emberben, a Fejlődésben és még sok másban. Nem is nélkülözheti a hitet, mert egy antropológiai adottságról van szó: “A vallást semmi sem tudja lerombolni, mert ami megkérdőjelezi, az rögtön helyére is lép, és azonnal maga is tárgya lesz a vallásos hiedelemnek. – írja Jacques Ellul szociológus és jogtudós a magyarul most megjelent, Iszlám és zsidó kereszténység című könyvében – Az erő, amely a hiedelmet lerombolja, maga is hiedelem tárgya lesz. Mindezt a “vallás” ellen indított nagy laikus támadás esetében is tapasztalhattuk.”

Kérdésünk szempontjából különösen a “nemes vadember” szakralizált alakja érdekes, aminek egyik mai, egyenesági leszármazottja a másság mítosza. Melyben persze további szinkretikus elemek is közrejátszanak; nem utolsó sorban a szinguláris zsidó-keresztény a bűntudat – máshol ui. ilyen nincsen. Az e területen elég tapasztalt, és szakértőnek számító Ayaan Hirsi Ali szerint: “A kolonializmus és a rabszolgaság a bűntudat érzését kelti, ami arra csábít, hogy más kultúrákat egyszerűen mindig egészen csodálatosnak tartsanak. Ez a magatartás szellemileg rest, mit több, rasszista.” (Frankfurter Allgeiemine Zeitung, 04. 10. 2006)

Minden vallás militáns?

A Felvilágosodás, illetve a kulturális relativizmus szerint a kereszténység (akárcsak idősebb fivére a judaizmus) borzalmas vallás, hacsak nem a legborzalmasabb. (Persze csak akkor, ha eltekintünk az összes többitől – talán csak az egy buddhizmus kivétel. /Bár a patyolat ott sem egészen hófehér; európai körökben nem nagyon ismert tény, hogy a japán kamikázé-pilóták bizony zen-buddhista szerzetesek is számosan voltak, önként és hazafiasan dalolva vitték lángsírba amerikaiak és mások sokaságát. Amivel – szélsőbalos japán mozgalmárok közvetítésével – Vágvölgyi B. kolléga vonatkozó munkáiból ismerhető – egyúttal követendő példát mutattak arab testvéreiknek!/)

Ennek egyik, mára korántsem mellékessé vált következménye egy sajátos egzotizmus, a más vallások irányába mutatkozó felvilágosodott áhitat. Úgy tűnik azonban, az iszlám még e kitűntetett egyenlők közt is az első. Mert mintha eleven kontrasztját képezné a kereszténység, vele valahány európai fejleménye egész kultúrájának: szelleme fenséges, toleranciája tüneményes, tudománya híjján pedig még a Holdat is ugatnánk.

Ilyen szellemi környezetben érthető, hogy miért nem vetődnek föl, és kerülnek megvitatásra (nemhogy gyar honunkban, de széles nagy Európában sem!) a legkézenfekvőbb kérdések:

Ha az iszlám tényleg annyira toleráns, akkor mivel magyarázható az, hogy neki köszönhető az első európai pogrom (az Ibér kalifátusban); szintúgy a legnagyobb mérvű és legtovább tartó rabszolgaság rendszere? A toleranci tünete lenne a sokmilliós keleti kereszténység eltűnése is? (v.ö.Bat Ye’or: The Decline of Eastern Christianity under Islam From Jihad to Dhimmitude, 1996.)

Vajon valahány nagy kultúra közül miért csak az iszlám háborog, követel, árasztja szét terroristáit a világba? A nagy kínai, a nagy ind kultúra vajh’ miért nem? Hisz’ e kultúrák népei szintén a fertelmes európaiak kialakította globális világban kényszerülnek élni, nemde?

Nincs ennek a vallásnak egynehány, minden mástól eltérő sajátsága, főként pedig különösen militáns vonása?

Utóbbi kérdést azzal a felvilágosult vélekedéssel szokás elodázni, mi szerint minden vallás militáns. Amiben legfőképpen az ismeretek, a történelmi és kulturális tények felőli tudatlanság nyilvánul meg. Ugyanis korántsem mindegy, hogy egy vallás követői annak kezdetétől fogva kivont karddal rontanak-é a környező világra, vagy csak védekeznek a kardokkal szemben? (Esetleg egyáltalán nem tanúsítanak ellenállást, miként a buddhizmus Indiában – minek folytán az iszlám hódítók sikeresen ki is gyomlálták a szubkontinensen.) Esetünkre konkretizálva a kérdést “Amíg a kereszténységnek születése után ezer év kellett ahhoz, hogy felfedezze a tüzet és a kardot, az iszlámnak a bölcsőjében volt az erőszakos bizonyság. – írja Egon Flaig középkortörténész Frankfurter Allgemeine Zeitungban– Mohamed egy harcos próféta volt, és az iszlám hódítás Kínától Spanyolországig egyaránt a napóleoni alapelvet követte.” (15.09. 2006.)

Ezt egyébként orientalisták, így Bernard Lewis magyarul hozzáférhető tanulmányai is alátámasztják: “a hagyományos mohamedán felfogás a világot alapvetően két részre osztja, az ’Iszlám Házára’ és a ’Háború Házára’.” Utóbbi mindama térségek neve, melyeken még nem áll az ’Iszlám Háza’, azaz a világ többi része. A béke akkor következik be, a dzsihád akkor ér véget, amikor az egész világ fölött az ’Iszlám Háza’ honol. (Minek folytán arab országok máiglan nem kötnek békét “hitetlenekkel”; csak fegyverszünetet.)

Előre Eurábiába?

Az iszlámról sokan gondolják (magam is így véltem sokáig), hogy saját középkorát éli, és ha túljut ezen, akkor előbb-utóbb konszolidálódik. Ezzel az elgondolással csak az a gond, hogy európai fejleményekből (a zsidó-keresztény eszkatológiából és fejlődéstapasztalatból) származó analógia, aminek nem sok köze van ahhoz, amivel párhuzamot von. Az iszlámnak ui. nincs történetisége. Történelme persze van, de belső impulzusból eredő változandóság híján van; a kultúrát megalapozó doktrinája (teológiája és jogfelfogása) máig változatlan. (Ez abban is megmutatkozik, hogy a Korán nem keletkezett, hanem már minden idők előtt mindig is megvolt, arabul persze, Allahnál.)

Ez a külvilághoz fűzödő viszonyában sincs másként, így aztán iszlám “folyamatos háborús fenyegetést jelent a Nyugat számára” – állapítja meg Ellul. Ugyancsak ő írja – Bat Ye’or The Dhimmi. Jews and Christians under Islam című könyvének előszavában – , hogy mivel az iszlám világ nem fejlődött abból a szempontból sem, hogy miképpen értékeli a nem muszlimokat, “ez figyelmeztetés számunkra, hogy milyen bánásmódban részesülnének azok, akik uralmuk alá kerülnének”.

Hogy nem pusztán régi iratok holt betűiről van szó, hanem az alapító szövegek és tradíciók szívós továbbéléséről, arról az Egyiptomban élő, görög katolikus rítusú, francia anyanyelvű Henri Boulad számol be. “Ne vegyük könnyen a veszélyt, amit az iszlám beszivárgása jelent Európára, finom, de rendszeres és határozott folyamattal van dolgunk, amelynek kijelentett célja Európa iszlamizálása. (…) A folyamat legyűri Európát. A demokrácia nevében az iszlám folyamatosan kizárólagos teret nyer a társadalomban és a nyilvánosságban.” (Távlatok 2006/4)

Ezzel kapcsolatosan Hirsi Ali egyenesen “lopakodva behatoló sáriáról”, az iszlám törvénykezésnek az ilyetén elfogadtatásáról beszél, amihez “az arabok eszközül használják az Európai Közösséget”. (Más kérdés, hogy munkálkodnak önkéntesek is ezen, így a Canterbury-i érsek, aki nemrég a sária részleges bevezetésének ötletével áll elő, s akit vélhetően – számos ilyen szintű kollégájához hasonlóan – a kontraszelekció “kegyelme” juttatott ilyen hivatalra.)

Persze erre a törekvésre azért nemcsak ilyes rózsaszín ködbe borult szürkeállománnyal lehet reagálni. A leginkább érintett európai országban, valamelyes józanulás mutatkozik: „A franciák a közelmúltban értették meg hirtelen – olvasható Ellul könyvének előszavában –, hogy mindez milyen súlyos problémát okoz, ugyanis végeredményben egy másik ország, egy másik civilizáció születését jelenti hazájuk területén.”

Ennek megértése manapság Európa-szerte éppoly elengedhetetlen, mint világosan látni egy – egyelőre! – kisebbségségben lévő kultúra unikális jellegét, és kialakítani az ennek megfelelő viszonyt. Ami még korántsem jellemző: „Európa – és elsősorban Nyugat-Európa –  iszlámhoz fűződő viszonyát vagy az angyali naivitás, vagy a rasszizmusig menő kirekesztés és elutasítás jellemzi” – mondja Boulad. A végletesség helyett a józan és higgadt viszonyulás kívánatos. Aminek persze számos összetevője van; nem utolsó sorban annak nyilvánvalóvá tétele, hogy Európa nem kötelező!

COPYRIGHT: Tillmann J. A.

MEGJELENT: Magyar Narancs 2008-04-17. http://www.mancs.hu/index.php?gcPage=/public/hirek/hir.php&id=16244

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s


%d blogger ezt kedveli: